Az Üres Tér Társulat egy már nem működő mozi épületében február 17. és május 2. között egy olyan interaktív összművészeti játszóházat működtet, melynek célja, hogy a játékosok az elejétől a végéig részesei lehessenek egy kollektív alkotói folyamatnak.
Az előadás két fő pillére egy 20-25 perces film és a mozilátogatás. A mozit nyitott alkotóműhelyként értelmezve a társulat egy készülő film kellékeit, díszleteit, terveit készíti el, jeleneteit forgatja le, zenéit próbálja és rögzíti a helyiek közreműködésével. A történet szereplői a helyi gyerekek, felnőttek, a dramaturgia az ő történeteikből épül fel. A film jeleneteit egymásra épülő keretjátékok fűzik össze. Május 2-án a moziba látogatók egy fénykorát élő filmszínházba léphetnek be. Gyerekek fogadják őket a ruhatárban, a kasszánál, megtekinthetik a program során készült filmet, az eseményt élő műsor és zene színesíti. Együttműködők: Retextil Alapítvány, Krétakör Alapítvány
A Nyolcak tagjai (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos) a 20. század első ... »
Pinczehelyi Sándor válogatott műveiből látható kiállítás Pécs új kulturális városrészébe, a Zsolnay Negyedbe átköltözött Pécsi Galériában. A tárlaton szereplő közel nyolcvan alkotás között Pécsett ... »