Nyitóoldal > Programok > Beszélgetés Márton Lászlóval

Beszélgetés Márton Lászlóval

Időpont: 2009. ápr. 08.
Műfaj: Színház / irodalom  
Programgazda: Művészetek és Irodalom Háza

„Az olvasó szájíze"
Beszélgetés Márton László íróval - prózájáról, színházi munkáiról, műfordításairól és az elképzelt olvasóról Nagy Boglárka, a Jelenkor szerkesztője kérdezi.

Az idén ötven éves író a 80-as évek közepe óta számos regényt, elbeszéléskötetet, drámát, esszét és tanulmányt jelentetett meg. Németből fordít, főként klasszikusokat. 1992 óta a Jelenkor Kiadó adja ki műveit. A 2008-ban megjelent Amit láttál, amit hallottál című elbeszéléskötetéért éppen a napokban vehette át a Palládium Alapítvány szépirodalmi díját. Ugyanezen kötetét jelölték az idei AEGON Művészeti Díjra is, melynek odaítéléséről a zsűri április 7-én dönt.
Márton László munkásságát több díjjal is elismerték: Déry Tibor-, Füst Milán-, valamint József Attila-díjas, elnyerte a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.