A Pécsi Balett 2010-ben ünnepli fennállásának 50 éves évfordulóját. A jubileumi év nyitó előadása során betekinthetünk a társulat múltjába és jelenébe. Az est az együttes alapítójának, Eck Imrének legelső koreográfiájával, Az iszonyat balladájával kezdődik. A Szokolay Sándor zeneművére készült balett felújítását a jelenlegi társulat ifjú tehetségeinek előadásában láthatjuk. Az együttes legelső bemutatóját stílszerűen a legutolsó követi. A második részben a társulat legfrissebb, az ünnepi évre készített produkciója kerül bemutatásra. Leo Mujić belgrádi születésű, nemzetközileg elismert táncművész-koreográfus, kifejezetten erre az alkalomra készített egy vadonatúj egyfelvonásos koreográfiát a Pécsi Balett számára Change Back címmel. Izgalmas élménynek ígérkezik az 50 évvel ezelőtti, akkor korszakalkotó és korszakot teremtő forma és gesztusnyelv és egy friss, dinamikus, 21. századi koreográfia összehasonlítása. „Modern tud lenni anélkül, hogy megtagadná a balett klasszikus alapjait." - írta Eck Imréről a Film Színház Muzsika 1961 júniusában. Nos ez az a szál, ami összekapcsolja a két produkciót, illetve a Pécsi Balett alapító tagjait a jelenlegi társulattal.
Az iszonyat balladája
"Tegnap este, több hónapos készülődés után bemutatkozott Eck Imre balett-együttese. Az első képeknek döbbenetes hatása volt. Szokolay Sándor első akkordjai, a három Csukaszürke mozgása meghatározta az új magyar balett tartalmát, eszmeiségét, művészi színvonalát. Pillanatok alatt megteremtették a bemutató, de egyben a korszerű balett légkörét is. Eck Imre koreográfiája nem a látványt helyezte előtérbe, hanem a gondolati tartalmat. A mozdulatok elvontan, önmagukban is gyönyörködtetőek és szépek, de Eck Imre balettjét nem lehet csak így nézni, mert minden mozdulat jelent valamit. (...) Szokolay Sándor zenéjének a kifejező ereje volt a legcsodálatosabb. Néhány hegedűhanggal reményt, bensőséges pillanatokat tudott egy olyan színpadon teremteni, ahol kínzócölöp állt, máskor fokozódó ritmussal szinte hőt vont el az emberek idegszálai közül és megdermesztette a lelket. Rendkívüli harmóniával csatlakozott a zenéhez Eck Imre koreográfiája. A mozgással emberek belső tartalmát bontotta ki, de az egyénnel együtt egy korszakot is megmutatott. (...) A korszerű balett sikert aratott Pécsett."
(Bertha Bulcsu)
Esti Pécsi Napló, 1961. január 5.
Change Back
"Folyamatosan változik a bennünket körülvevő világ, s benne mi magunk is. Mindannyian azt szeretnénk, ha ezek a változások pozitívan befolyásolnák életünket, személyiségünket. Fejlődésre törekszünk kívül-belül. Mégis, sokszor nem a legmegfelelőbben alakítják életünket a körülmények, nem a legjobb irányban alakul az életünk, a személyiségünk. Amikor ezt felismerjük, szeretnénk visszaváltozni egy régebbi állapotunkba, legszívesebben visszatekernénk az időt, hogy másként dönthessünk, tudatosabban cselekedhessünk, s ezáltal jobb és boldogabb emberek lehessünk."
(Leo Mujić)
www.pecsibalett.hu