Antal Viktória vagyok, Pécsett születtem 1979-ben. Az általános iskola után a Leőwey Gimnázium angol speciális osztályába jártam, sok mindennel tágítottam akkor az agyamat: a sok angol és egyéb óra mellett jártam az iskola női kórusába, zeneiskolába, zongorázni tanultam 10 évig és megismertem a szolfézs, valamint a zeneirodalom rejtelmeit is.
Majd humán beállítottságom okán következett a PTE – ÁJK jogász szaka szintén sok ismerettel, tapasztalattal. Az egyetemi évek alatt a szakmai gyakorlatot ügyvéd, illetve közjegyző mellett töltöttem, valamint a pécsi városi bíróság polgári szakán is volt lehetőségem tárgyalásokra bejárni.
Első munkahelyem a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Főosztály Szociálpolitikai Osztályán a IV. sz. Területi Szociális Központja volt, ahol gyermekvédelmi ügyintézőként tevékenykedtem. Ezt követően dr. Sólymos Sáránál voltam ügyvédjelölt, ahol szinte minden területen: polgári-, büntető-, munkajog területein mélyíthettem ismereteimet. Ekkor lehetőségem volt a szakvizsga letételére is.
Jelenleg a Pécs2010 Menedzsmentközpont Közhasznú Nonprofit Kft-nél dolgozom 2009 január óta mint közbeszerzési referens.
Nyelvtudásom: angol, német.