2010. márc. 08. 8:00
A nemzetközi Nagy Károly Európai Ifjúsági Díjat az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány azzal a céllal alapította, hogy fejlessze a tudatosságot a fiatalok körében, illetve bevonja őket az európai integrációba. Olyan projekteknek ítélik oda, amelyek elősegítik a kölcsönös megértést, a közös európai azonosságtudat kialakulását, és nem mellesleg gyakorlati példát is mutatnak az európaiak közösségként való együttélésére.
A magyar zsűri választásának köszönhetően hazánkat az ICWiP - Pécsi Nemzetközi Kultúrhét képviseli a nemzetközi megmérettetés során. A döntést a három európai parlamenti képviselőből, az EP elnökéből és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány négy képviselőjéből álló testület hozza meg április 8-ig.
Összesen 27 beküldött pályázattal versenyez az ICWiP - Pécsi Nemzetközi Kultúrhét. Az ifjúsági projekt Közép-Európa és az Alpok-Adria térség egyik legismertebb és legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiváljává vált, és idén rendezik meg tizennegyedik alkalommal. Az ICWiP a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program pillérprogramja, 2007-ben elnyerte a Baranyai Megyei Prima-díjat, egy évre rá az EU „Kultúrák közötti párbeszéd" elnevezésű európai évének hivatalos programjai közé választották.
A városi fesztivál idei fő fellépői: Goran Bregović és a Wedding and Funeral Orchestra (SRB), Big Daddy Wilson (USA), Russkaja (A-RU), Besh o droM, Zbogom Brusli (SRB), és a három kulturális főváros nagyszabású, közös világzenei produkciója, a Pécs-Ruhr-vidék-Isztambul Karawane 2010 produkció.