Nyitóoldal > Hírek > A Christie's megvásárolná és elszállíttatná a Csukás-házat

A Christie's megvásárolná és elszállíttatná a Csukás-házat

2010. márc. 12. 9:35

Az igen jó színvonalon helyreállított Csukás-házban még 2007-ben mutatták be azokat a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában elkészített dísztárgyakat, amelyek azóta az ománi szultán palotájának pompáját emelik.

A Csukás-ház azóta üresen áll, az épület felújítója és tulajdonosa, Petre András a rendkívüli építmény méltó funkciójának megtalálásában a korábbi két polgármestertől kért segítséget, ám mindketten írásban utasították el az ajánlatot. A Nemzeti Kulturális Alap és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egyaránt elutasította Petre pályázatát, illetve felújításra vonatkozó kérelmét, és ugyancsak hasonló elutasítás történt a Zsolnay gyár korábbi vezetése részéről, még a honlapjukon sem szerepeltetik az épületet. Pedig mint Ráday Mihály mondta: „A kiváló Zsolnay-kerámiák jóvoltából talán ez a legszebb kirakati portál Magyarországon. Helye van tehát a 200. városvédő műsorban."

Hasonlóképpen gondolkodik a Christie's aukciósház is. Pedig nem akármilyen „üzletfélről" van szó. A Christie's tavalyi bevétele elérte a 2,1 milliárd fontot (659 milliárd forint), megelőzve legfőbb vetélytársát, a Sotheby'st. 2009-ben a nemzetközi műkincspiacon lezajlott eladások 56,4 százalékát a Christie's bonyolította le. Petre András mindkét aukciósháznak elküldte a Csukás-ház angol nyelvű brosúráját, és a gyönyörű, majolika berakású ház felkeltette a Christie's érdeklődését, és feltette a váratlan kérdést: miként is állnak a tárgyalások a várossal, ami a majolika elszállítását illeti? Mert az épület lebontása, kiszállítása Londonba vagy Amerikába, és újbóli felépítése a Christie's szerint nem lehet különös műszaki probléma, mondja Petre András, hiszen számos neves építmény átélt már hasonló megpróbáltatást. A világhírű Abu Szimbel-i templomot az asszuáni gát építése nyomán megemelkedett vízszint miatt telepítették át négy év alatt, a francia Montpellier mellett fekvő St.-Guilhem-le-Désert bencés apátság romjai ma a New York-i Metropolitan Museum of Arts román stílusú szoborgyűjteményében lelhető fel, és ugyancsak a tengerentúlra vándorolt a híres London Bridge 1831-ben átadott boltíves változata.

„Kezdjük el megszokni, hogy eredeti terveimmel szakítva, a Csukás-ház homlokzatát talán amerikai vagy angol képeslapon csodálhatjuk majd meg, és akkor talán a Zsolnay gyár is büszkén dicsekszik majd honlapján, hogy lám-lám, milyen messzire eljutottak a Zsolnay kerámiák" - mondja keserűen Petre András.