18 ország több mint 1600 táncosát 6000 ember látta a pécsi Expo Centerben október legvégén Show Táncok Európa- és Világbajnokságán. Érthető, ha a rendezvény gazdái szívesen Pécsre hoznák máskor is a programot. »Tizenöt ország több mint 1500 versenyzője vesz részt október 28. és 31. között a Pécsi Expo Centerben, a Show Táncok Európa- és Világbajnokságán, amely először, de talán nem utoljára az EKF-program évében költözik Pécsre. »Nagy nap lesz október másodika a latin táncok legjobb művelőinek. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében ugyanis a városban rendezik meg a Felnőtt-Ifjúsági Standard és Junior Latin Ranglistaversenyt, a Gyerek I.-II. Országos Bajnokságot és klubközi versenyt is tartanak a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János utcai épületegyüttesében. »2010. október 1-én 19.30-kor a Pécsi Nemzeti Színház kamaratermében két előadással mutatkozik be a világhírű Magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely. Az előadások után interaktív közönségtalálkozó lesz Nagy József és Döbrei Dénes koreográfusokkal. »A mozgássérült- és ép táncosok közös, tabuk nélküli munkáján alapuló műhelymunkát követően kortárs táncművészeti performance-kat és különleges előadást is láthat a publikum a Hágen Zsuzsa szervezésében. »A Zene Világnapján, október 1-jén Európa Kulturális Fővárosában nagyszabású rendezvényen mutatják be a magyar népzenéből eredő zenei és tánckultúránkat, amely összeköt bennünket országhatároktól, kortól, zenei stílusoktól függetlenül. Az ingyenes rendezvényeken eddig soha nem látott formációktól elhangzó dalokat hallhat a pécsi Kossuth téren a közönség. »Egyszer már sikerült, most újra megpróbálja: Indzsi Deniz szeptember 27-én újabb hastánc világrekordra készül Pécs, Európa Kulturális Fővárosa főterén. Saját rekordját és egy 2008-as angliai csúcsot készül megdönteni a török származású táncos. »Carol Prieurrel és James Viveiros-szal, Marie Chouinard két táncosával beszélgettünk hétfőn délelőtt, a neves kanadai balett-társulat pécsi fellépése napján. Akit ennyire nagyra tartanak kollégái, mint embert és művészt, sikeres és boldog embernek mondhatja magát. »Történetmesélésre várja a közönséget a Mecsek Táncegyüttes szeptember 20-án, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón. Az Anna udvarban látható táncszínházi est Bognár József nívódíjas pécsi koreográfus tánc-groteszkjeinek csokorba gyűjtésével és Lipics Zsolt színművész közjátékaival teszi próbára a nézők rekeszizmait. »Az első ízben 2007-ben megrendezett Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó életre hívóinak célja, hogy új produkciók, kezdeményezések, amatőr együttesek bemutatkozása mellett külföldi társulatok részvételével a világ táncművészetére is kitekintést is adjon. Az egyhetes programban Pécsett szlovén, szerb, francia, japán, kubai táncosok adnak elő, és a helyi tánciskolák mellett fellép a három nagy vidéki balettegyüttesünk is. »
|