2010. nov. 27. 14:32

Ezután az este legizgalmasabb programja az árverés következik, amelyen a vendégek licitálhatnak többek között Lovasi András gitárjára, Weöres Sándor Bagossy Lászlóhoz írt levelére, Kardos-Horváth János gitárjára, Háy János festményére, a 30Y összes CD-jére, valamint a Mizo-Pécs 2010 női kosárlabdacsapata által dedikált pólóra és kosárlabdára is. Zárásként Kardos-Horváth János koncertjét élvezheti a publikum.
Az Apolló Egyesület 2001-ben alakult a „színházcsinálás" reményében, pár energiától duzzadó egyetemista jóvoltából. Akkoriban a Pécsi Tudományegyetem Szenes Klubjában hoztak létre színvonalas előadásokat, az „irodájuk" pedig egy köztéri pad volt. Azóta sikerült beköltözniük a Szivárvány Gyermekházba, és megépítették a Bécsy Tamás Kamaratermet, amely a város egyik legjobban felszerelt színházi kamaraterme lett. Ennek a stabil otthonnak köszönhetően, ma már több mint száz gyerekkel tudtak foglalkozni rendszeresen.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszerének megváltoztatása, a támogatott szervezetek csökkenése miatt egyre nehezebbé vált a fenntarthatóság. A napokban történő pályázati felülvizsgálások és a támogatások befagyasztása miatt az egyesület a csőd szélére jutott. Mivel idén nem kaptak működési támogatást, ezért veszélybe került a kamaraterem, két másik próbatermük és az irodájuk működtetése. Az egyesület ezért a lakossághoz segítségért, ennek egyik megnyilvánulási formája a ma esti licitálás.
Az esten a támogatói jegyárak 3000, 5000 és 10000 forintba kerülnek.