2010. nov. 24. 14:00
A rockzenei utánpótlás nevelésével, a hazai helyzet elemzésével, a jövőkép felvázolásával évek óta foglalkozik tematikus konferenciák keretében a zenész szakma. Az iparág hazai résztvevői rendszeresen találkoznak az ország különböző helyszínein, építik azt a szakmai közösséget, amely a könnyűzenei utánpótlás-nevelés bázisát adja.
2010 őszén ez a konferenciasorozat Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett találkozik Európával. A szakma hazai képviselői nemzetközi konferencián oszthatják meg tapasztalataikat, vitathatják meg terveiket. A konferencia előadói, meghívottjai a zeneipar, az ifjúsági kulturális ágazat olyan jeles képviselői, akik képesek és akarnak is tenni annak érdekében, hogy a fiatalok minél többen fogjanak hangszert, és a tehetségesek mielőbb sikeres pályára állhassanak.
A kétnapos konferencia célja az ezzel kapcsolatos nemzetközi hálózat építése is. Hogyan alakulnak az európai trendek? Milyen lehetőségeket látnak a tehetség-kutatás -fejlesztés területén dolgozó szakemberek a szakmai fejlődésre? Hogyan kell nevelni, segíteni, pályára állítani a jövő muzsikus-generációját? Ilyen, és számos hasonló kérdésre keresheti majd a választ, és építheti a határokon átívelő kapcsolatokat a konferencia mintegy tucatnyi nemzetiségű résztvevője.
A két nap során azonban korántsem csak az elméletről szól! A konferencia kiegészül a Németországban 20 éve sikeresen működő Local Heroes tehetségkutató sorozat európai döntőjével. Tíz országból érkeznek azok az utánpótlás együttesek, amelyek hazájukban a legjobbaknak bizonyultak, és ezzel elnyerték a nemzetközi tehetségkutató döntőn való részvétel jogát. A döntőben a nemzetközi zsűri kiválasztja az év „Európa-bajnokát". A verseny után egy sztárzenekar, az Anneke van Giersbergen & Agua de Annique fellépése koronázza meg az eseményt, és a fődíj is hozzájuk kötődik: A győztes turnéra kísérheti előzenekarként a „headlinert".
A Local Heroes Yourope sorozatot a jövőben is évente megrendezik, a tervek szerint a döntőt - úgymond staféta jelleggel - minden évben valamely aktuális Európai Kulturális Fővárosban szervezhetnék meg. A konferenciát a Civil Közösségek Házában (Pécs, Szt. István tér 17.), a koncerteket a Zeneparkban (Pécs, Felsőmalom utca 23.) rendezik meg.
A Local Heroes Yourope 2010 Pécs tervezett programja:
2010. november 26.
Helyszín: Civil Közösségek Háza - Pécs, Szent István tér 17.
10.00 - „Ritmusváltás" konferencia a hazai könnyűzenei utánpótlás-nevelés időszerű kérdéseiről magyar résztvevőknek.
13.00 - Ebéd
14.00 - „Ritmusváltás", a konferencia folytatása
Helyszín: Zenepark (volt Park Mozi) - Pécs, Felsőmalom u.9.
17.30 - Ünnepélyes megnyitó
18.00 - L.H.Y. nemzetközi döntő, 1. rész
18.00 Van Briel (versenyen kívül) (Ruhr.2010)
19.00 Mad Dogx (SK)
20.00 Mother's Cake (A)
21.00 Igut (HR)
22.00 The Sharon Tate (H)
2010. november 27.
Helyszín: Civil Közösségek Háza - Pécs, Szent István tér 17.
10.00 - L.H.Y. nemzetközi konferencia plenáris ülés
13.00 - Ebéd
14.00 - L.H.Y. nemzetközi konferencia folytatása
16.00 - Sajtótájékoztató
Helyszín: Zenepark (volt Park Mozi) - Pécs, Felsőmalom u.9.
17.00 - L.H.Y. nemzetközi döntő 2. rész
17.00 Virrasztók (versenyen kívül) (Pécs2010)
18.00 Candelabra (RO)
19.00 Willow (B)
20.00 Rufus Spencer (DK)
21.00 The Love Bülow (D)
22.00 - Eredményhirdetés
22.30 Special Guest:
Anneke van Giersbergen & Agua de Annique
A konferencia tervezett témái, gondolatmenete:
1.
- A rockzenei utánpótlás-nevelés helyzete
- Mire volt jó/elég a PANKKK?
- A könnyűzenei támogatások jövője
- Szerveződések, alulról jövő kezdeményezések
- Van-e élet a CD-korszak után?
- Szerzői jogvédelem
2.
- Nemzetközi kapcsolatok, hálózatosodás
- Tehetségkutatás és fejlesztés, zeneoktatás
- Minőségbiztosítás, jogvédelem
- Nemzetközi fesztiválok, klubhálózat, együttműködési lehetőségek
- Online és offline zeneterjesztés
- Média, kommunikáció és marketing