Negyedik éve köszönti sokszínű programjával közönséget a Kelet-Nyugati Átjáró, megmutatva, mit ad a világnak déli szomszédságunk. A Találkozó a Balkán Kapujában című konferencia mellett a Balkán Világzenei Fesztiválon a keleti és nyugati zenei hagyományokat ötvöző hazai és külföldi előadóké a főszerep. Többek között fellép Lajkó Félix, és a Montrealban élő török DJ, Mercan Dede is »A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Pécsi Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szervezésében háromnapos, színes programok valósulnak meg Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában, október 15-17. között. »Október 11-18. között rendezik meg Pécsett az első Pécsi Diákfesztivált. A két évvel ezelőtt alakult EKF Diákszenátus ötletére 43 iskola 800 tanulója mozdult meg, és a fiatalok, akik akár üvegbe zárva is megmutatják a kultúrát, nagyon szeretnék, ha az első rendezvény nem az utolsó lenne. »A Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség főszervezésében immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Turizmus Utcafesztiválon Baranya megye és a Dél-Dunántúli Régió falusi turizmus megyei és kistérségi szervezetei, falusi vendégfogadói, kézművesei, hagyományőrző néptánccsoportjai és kórusai kínálnak ízelítőt a Dél-Dunántúli Régió vidéki turizmus kínálatából 12 sátorban és a színpadon. Minderre szeptember 26-án, vasárnap kerül sor Pécsett, a Jókai téren. »Jövő csütörtökön ismét elkezdődik a régió egyik legnagyobb múlttal rendelkező összművészeti programsorozata, az Örökség Fesztivál - Pécsi Napok. A rendezvényen kiemelt szerephez jutnak a városban élő nemzetiségek, megnyílnak Pécs épített örökségének rejtett színterei, de nem lesz hiány a klasszikus, könnyű- és népzenei koncertekben, valamint a családi programokban sem. »Csütörtök délután fúvószenével és nemzetiségek táncával veszi kezdetét az Örökség Fesztivál - Pécsi Napok. A nyitónap emellett a 30Y és az Anyswing koncertjével, valamint horvát-magyar programokkal várja a közönséget, a gyermekek pedig az ÉlményMűhelyben és a Kreatív játszóházban ügyeskedhetnek. A fesztiválnyitányt a székesegyházat beborító esti fényfestés zárja.festéssel nyit az Örökség Fesztivál. »A Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány első alkalommal rendezi meg 2010. szeptember 14-26. között a világban élő magyarok kulturális fesztiválját a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. »2010. augusztus 26 - szeptember 6. között rendezik meg a XIII. Zsidó Nyári Fesztivált Budapesten, Pécsett és Debrecenben. A rendezvénysorozat keretében fellép a Boban Markovic Orkestar, valamint 2010-ben ismét lesz könyv- és kézműves-vásár a megújult Gozsdu udvarban. »Augusztus 30. és szeptember 5. között rendezi meg a Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. a PánBalkán Art Pikniket, mely egy országhatárokat és nyelvi korlátokat felszámoló összművészeti fesztivál. A szervezők azt szeretnék demonstrálni, hogy ha akarjuk, sikerülhet lebontani az emberek és a művészetek közötti határokat - ha csak néhány napra is. »A budapesti Bárka Színház pécsi és baranyai intézményekkel karöltve harmadik alkalommal rendezi meg az Ördögkatlan Összművészeti Fesztivált a Villány és Nagyharsány között elterülő „Ördögárokban". »
|