2010. aug. 28. 11:10
A Nádor Galériában nyílt meg az a rendhagyó építész kiállítás, amely nem azáltal kapcsolódik a városhoz, hogy Pécsett megépített házakat, vagy Pécsett élő építészeket mutat be, hanem munkáikon, eredményeiken keresztül olyan ma is alkotó, jeles építészeket, tájépítészeket, belsőépítészeket, dizájnereket, akik Pécsről „származtak el", és jelenleg tehetségük, szakértelmük máshol jut érvényre. A 27 alkotó 66 munkája szembesítő erejű, és megkerülhetetlenné tesz több kérdést is. Így példának okáért, hogy vajon ezekre a teljesítményekre képes alkotók miért hagyták, hagyják el a várost (esetenként az országot), mennyien lehetnek még ilyenek, és mit lehetne tenni ennek befolyásolására, avagy kell-e egyáltalán tenni bármit is. Tisztában vagyunk-e azzal, hogy hányan mennek el? És e mellett tudjuk-e, kik mentek el közülünk, mire vitték, és hol kamatoztatják képességeiket, kik profitálnak a tehetségükből? A kiállítás lehetőséget teremt a szembesülés és a párbeszéd mellett a találkozásra, a megismerésre is.
A „menni vagy maradni" a közösség problémája
Az EL>PÉCS>ÉPÍTÉSZEK>MA című építész kiállítás azonban csak egy az EL-programok között. A kiállítás három hete alatt és a kiállítás terében ugyanis hat további rendezvény kerül megrendezésre. És bár ezek között kettő még az építész szakmához köthető, az építész ötletgazda és kurátor Patartics Zorán hangoztatja, hogy a „menni vagy maradni" dilemma nem egy szakma, hanem a közösség problémája, s ezért más szakmákat, műfajokat is megnyilatkozásra invitált.
Így jött létre az eddig példa nélküli kulturális együttműködés, amelynek keretében a Jelenkor, a Pannon Filharmonikusok, az Árnyékszínház, az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézete és az EL|AWAY projektet befogadó Dél-Dunántúli Építész Kamara ugyanazon témához kapcsolódva szervez programokat (az EL|AWAY az Építészet és Kontextus programok egyik eleme). Az együttműködők felismerték, hogy a közösséget érintő kérdésekbe érdemes egy azonos témában, összehangoltan energiákat fektetni, mert ez által az egyes szereplők lehetőségeit meghaladó eredmények születhetnek. Remélhető az is, hogy a szakmák érintkezése a párbeszédkultúrára is jótékony hatással lehet.
Írók, zenészek, színészek és tudósok is a programban
A programok nem csak színes választékot, de magas minőséget is ígérnek. A Jelenkor az EL-litera-túra című pódiumbeszélgetésen (szeptember 9.) a Pécsről „elszármazott" Parti Nagy Lajost, a városhoz több szállal kötődő Konrád Györgyöt, Németh Gábort és a beszélgetést vezető Babarczy Esztert ülteti egy asztalhoz. A beszélgetésnek a Jelenkor szeptemberi számában megjelenő, az EL-projekt felvetéseire reflektáló esszék, írások adnak indítást.
A Pannon Filharmonikusok az ugyancsak pécsi születésű Jandó Jenőt hozza el a mai megnyitóra, aki Beethoven és Liszt darabokat játszik. Emellett a zenekar nyitottságát is dicséri, hogy az ELjátszva című programban (szeptember 6.) egy alkalmi jazz trió fellépését szervezi meg. A formációban két elszármazó - Szabó Dániel és Juhász Gábor - valamint egy „ideszármazó", Bujtor Balázs lép fel. Az elszármazás ilyetén fordított megjelenése mellett a program érdekessége, hogy a témára reflektáló egyórás improvizáció előtt a zenészek ugyancsak pódiumbeszélgetés szereplői lesznek.
Az ELszín programban (szeptember 2.) a Philoktétészről szóló drámát az Árnyékszínház Sebben a tenger címmel adja elő, produkciójával foglalva állást a „menni vagy maradni" kérdésben. Az egyén és a közösség egymásra utaltságát középpontba állító színdarabot Bacskó Tünde, Hargitai Iván és Lengyel Andor játsszák el, a szöveget írta és az előadást rendezi Szilágyi Eszter Anna.
Az ELpódium programban az MTA RKK minikonferenciát szervez A centrum és a periféria közötti értelmiségi mozgásról címmel, melyben társadalomkutatók tartanak beavató, közérthető előadásokat a folyamatokról (szeptember 16.). A program célja, hogy a társadalmat kutató szakemberek közérthető módon segítséget adjanak az értelmezéshez, a megértéshez, és a külön utakat járó tudományok is kíváncsivá váljanak egymás eredményeire. A programban előadást tart Izsák Éva (ELTE), Mészáros Rezső (Szegedi Tudományegyetem), Bozóky András (CEU), Pálné Kovács Ilona (MTA RKK DTI).
Az ELprogramokban közös, hogy a rendezők befejezésül kötetlen beszélgetésekre kínálnak lehetőséget. Aki többet szeretne megtudni az ELprogramok-ról, az a www.elprojekt.hu weboldalon a PROGRAMOK menüpont alatt tájékozódhat.
A civil kezdeményezésre döntéshozókat is ELvárnak
Patartics Zorán a rendezvények és a projekt védnökének Takáts Józsefet kérte fel, ezzel is kifejezve a projekt civil kezdeményezés jellegét és az EKF pályázat eredeti szellemiségével való rokonságot. Mindez nem a döntéshozók, politikusok kirekesztésének üzenete, hanem épp ellenkezőleg: egy új pozíció felkínálása. A döntéshozók felismerhetik, hogy közönségként olyan fórumokon vehetnek részt, ahol talán későbbi döntéseik szempontjai alakulnak. Jöjjenek EL!