2010. dec. 11. 14:01
Túl vagyunk programok százain, s hamarosan a beruházások is elkészülnek - mondja a kultúrfővárosi évről Patartics Zorán építész. De mi történt velünk, és hogyan tovább? Az EKF-cím csak akkor jár maradandó haszonnal, érvel, ha általa képességekre, tudásra teszünk szert. Ehhez mindenekelőtt meg kell fogalmazni, ki kell mondani a negatív tapasztalatokat, de egyszersmind az eredményeket is: mindkettő terén esetlenek vagyunk, és hajlamosak csak az egyik oldalt látni. Márpedig a tanulságokat le kell vonni, hogy felhasználhassuk az előttünk álló feladatok megoldásához.
A város gyarapodott és mulasztott is, magyarázza Patartics, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyarapodás eddig nem volt terhekkel jár együtt. Az elért eredmények, beruházások fenntartása, a további fejlesztések megvalósítása a korábbitól eltérő, korszerű, és széles támogatottságon alapuló működést kíván. A szemléletváltás szükségessége tehát újra megjelenik – ezúttal nyomasztó kényszerként, hiszen a sikertelenség az intézmények fenntartási nehézségei által jelenhet meg.
Ahogyan a kezdetekkor, most is szükség mutatkozik a civil szakértelemre. Az új helyzet lehetőséget kínál arra, hogy mind a civil, mind a politikai szereplők felismerjék, min kell változtatniuk az eredményes együttműködés érdekében, s hogy még egyszer nem követhetik el azokat a hibákat, amelyek a civilek kiszorulásához vezettek az EKF-projekt indulását követően. Ami a tapasztalatokból nyilvánvaló: az új kísérlet csak a nyilvánosság terében lehet sikeres.
E nyilvánosság megteremtését célozza az a vitaestsorozat, amely december 13-án, 17 órakor veszi kezdetét a Művészetek és Irodalom Házában, és 2011-ben rendszeresen, kéthetente újabb és újabb témákkal áll elő, egyelőre kísérleti jelleggel. A program szakít a szokásos panaszdélután hangulatú vitaformákkal. A közönség kérdéseit előre teheti fel a program weboldalán, névvel és mindenki számára láthatóan.
Az estek témájára bárki tehet javaslatot, de épp így javasolhat szereplőt, vagy akár jelentkezhet, sőt a vitaindító szöveg megírására is vállalkozhat. A nyilvánosság tehát nem csak abban merül ki, hogy a vitákat mindenki figyelemmel kísérheti, de abban is megnyilvánul, hogy a viták alakítására is mód van. A hozzáférést az EKF-FAL nevű weboldal teszi lehetővé, és részletes információk a Kis Esti Viták menüpont alatt találhatók.