Nyitóoldal > Hírek > CinePécs: Jiři Menzel lesz a zsűrielnök

CinePécs: Jiři Menzel lesz a zsűrielnök

2010. ápr. 19. 13:00

A világhírű cseh rendező, Jiři Menzel lesz az október 4-e és 10-e között megrendezendő II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnöke - jelentette be a rendezvény művészeti igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján, pénteken.

Keresnyei János, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta: a korábban öt éven át Filmünnepként, majd Moveast Filmfesztiválként ismertté vált rendezvény második alkalommal valósul meg a Dél-Dunántúli Regionális Filmalap szervezésében, és immár CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál néven fut. A hagyományokat követve 2010-ben is, a Duna Televízió szakmai stábjának válogatásában kezdő filmes alkotók munkáit vetítik majd a pécsi mozik, amelyek kivétel nélkül Közép- és Dél-kelet Európából érkeznek Pécsre. Keresnyei kiemelte, hogy a filmeket rangos nemzetközi zsűri bírálja el, és nem is bírta a meglepetést sokáig magában tartani: az ítészek elnökének Jiři Menzelt kérték fel, aki ezt elfogadta. Mellette a neves szlovén filmrendező és filmszínész, Igor Korši valamint a tavalyi CinePécs filmfesztivál nyertes alkotásának rendezője, Andrei Gruzsnicki is a zsűri tagja lesz.

Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt ügyvezető igazgatója elmondta: a CinePécs fontos eleme a déli kulturális övezet eszméjének, kitekintést nyújt a balkáni filmvilágra. A résztvevők és az érdeklődők száma is folyamatosan növekszik - jegyezte meg.

Idén a CinePécs logó alatt a nemzetközi filmfesztivál mellett további három program fut. A XI. Diákfilmfesztivált április 23-24-én tartják, amelyre ezúttal már határon túli magyar nyelvű általános- és középiskolás diákok is nevezhettek. Május 13-a és 19-e között, a "Török Félhold Hete" elnevezésű rendezvény keretében tartják a török filmszakma legfrissebb alkotásait felvonultató Török filmhetet. Szeptember 2-9-ig a Német filmhét zajlik a baranyai megyeszékhelyen, melyen a 2010-es EKF-helyszín, a Ruhr-vidék rohamosan fejlődő filmiparát mutatják be. Az idei CinePécs programsorozat költségvetése mintegy 50 millió forint, amelyből 45 milliót az EKF program biztosít.