2010. máj. 26. 10:19
A konferencia megrendezésére kiírt pályázatot - rendkívül erős versenyben, amelyben öt nyugat-európai város pályázott - az MTA Regionális Kutatások Központja (www.rkk.hu) nyerte meg. A konferencia társrendezői a Magyar Regionális Tudományi Társaság (www.mrtt.hu) és Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara (www.ktk.pte.hu).
A döntésben szerepet játszott a Regionális Kutatások Központjának nemzetközi elismertsége, illetve az is, hogy ebben az évben Pécs Európa kulturális fővárosa. A regionális tudománynak köszönhetően Pécs neve Magyarországon és külföldön is összekötődött a regionalizmus és a decentralizáció eszméjével. A konferencia pécsi megrendezése szimbolikus gesztusnak is tekinthető, ami egyértelműen a város, a Dél-dunántúli régió és a regionális tudomány versenyképességét erősítő elem.
A konferencia Regionális válaszok a globális változásokra címmel azt vitatja meg, hogy a nemzetközi válságból való kilábaláshoz milyen eszközökre, intézményekre és szervezési elvekre van szükség a régiókban, illetve a településrendszerek fejlesztésének milyen irányai képzelhetők el. Az európai kohéziós politika is reformokra szorul. Erről tartott előadást Dirk Ahner, az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatója.
A Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke, az MTA Regionális Kutatások Központjának igazgatója, Horváth Gyula köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai fejlődés jövőjének stratégiájához a regionális tudomány a kontinens szinte valamennyi országában kínál megoldási alternatívákat (a köszöntő szövegét ld. mellékelve). Ma már Kelet-Európában is vannak olyan régiók (pl. Romániában a temesvári központú Nyugat régió, Szerbiában a Vajdaság, Csehországban a Brno székhelyű Dél-morva régió), amelyek egy merőben új fejlesztési paradigma alkalmazásával jelentős sikereket érnek el.
A konferencia a Regional Studies Association (http://www.regional-studies-assoc.ac.uk) negyedszázados történetének legnagyobb rendezvénye. A közel 600 résztvevő 50 országból érkezett. Jelentős számban képviseltetik magukat a kelet- és délkelet-európai regionális tudomány kutatói. Oroszországból közel húsz tudós tart előadást a konferencián.
A konferencia eredményei hatással lesznek az EU 2014-ben kezdődő programozási periódusában követendő kohéziós politika irányaira is. A magyar kormányzat is profitálhat a konferencia tapasztalataiból, hiszen 2011-ben a magyar elnökség ideje alatt kell elfogadni az új hosszú távra szóló, európai regionális kohéziós dokumentumot.